steksz

Rossz pénz, elvész... Szubjektív válogatás a régmúlt és napjaink legérdekesebb pénzügyi eseteiből. A legnagyobb csalóktól a legkisebb ötletekig.

Portfolio

Kérdezz!

Minden kérdést és véleményt szívesen veszek. ecoblog555@gmail.com

TVI Expressz – utazás a pénztárcád körül

2010.02.14. 01:38 Terrier

Jelentős kedvezményekkel utazgatni és ezért még pénzt is kapni – ezzel csábít a TVI. Kár, hogy az utazásokról szinte egy szó sem esik, nem úgy a jutalékokról.

A TVI Expressz rendszerében 250 dollár a beugró, ami az egyéb költséggel együtt 55-60 ezer forintot jelent. Ezért elvileg jár egy 7 napos szálláslehetőség egy 3-5 csillagos hotelben a TVI 55 ezer partnerének egyikében.

Aki beszáll a TVI-ba, nem utazni szeretne. A TVI honlapok egyikén sincs fent egy nyilvános lista ami az 55 ezer hotel bemutatását és a cég kínálta egyéb előnyöket és szolgáltatásokat taglalná, az utazásokról, hotelekről csak általánosságban tesznek említést.

A honlapok ugyanis a jutalékra koncentrálnak. Először is be kell szerveznem még két tagot. Ha csapatom mozgásba lendült a „traveller board mátrix” teljesítésekor kapok 500 dollárt. Ennek a fele készpénz, a fele utalvány. Második lépcsőfok az „exressz board mátrix”. Ekkor 10 ezer dollárt utalnak ki nekem. Ha három magam alá szervezett tag teljesíti az express boardot akkor egy laptop az enyém. Ha 10 akkor egy hajóút, ha 25 akkor egy luxusautó, 50 esetén luxus villa a jutalom, míg 100 főnél egy repülőgép. Minden beszervezett tag után ezen felül jár még 5-10% jutalék.

Vajon miből telik ekkora javadalmazásra, miközben a TVI elvileg csupán egy utazás és szállásközvetítő, aki ráadásul rendkívül olcsón kínálja partnerei portékáját?! Két személy részére egy hétre 50 ezerért hotelszoba úgy hogy még a busás jutalékokra is futja?! A 10-15 ezer dollárokra, a luxusvillára meg a repülőgépre?!


 

A TVI tagjainak jelentős része két loval ül meg egyszerre, a CDT csapának is lelkes tagja. A Pszáf szerint mindkét szervezet piramisjáték. Egyet kell értenünk a Pszáffal.


 

A cég londoni főhadiszállással hirdeti magát, a brit cégregiszterbe ugyanakkor nem szerepel, tulajdonosairól semmit sem tudni. A TVI bankja egy kis ciprusi bank, ami egy több százezer tagot számláló cég esetében legalábbis furcsa. A TVI tagok szeretnek hivatkozni Robert Kiyosaki, Donald Trump, Bill Clinton, és Warren Buffett szavaira. Említett urak ugyanakkor sem a TVI-t sem a CDT-t nem említették egyetlen nyilatkozatukban sem, csupán a hálózati marketinget dicsérték.


 

Az új kuncsaftokat főleg az interneten próbálják levadászni, az expresszben található ez a gyöngyszem:

A TVI Express nemzetközi utazási vállalkozáshoz keresünk VEZETŐKET, kiemelkedő jutalékkal. Jelentkezéseket a tviutazas@gmail.com címre várjuk.


Amennyiben valaki a TVI segítségével valóban egy hetet töltött egy hotelban a 250 dollárjáért cserében Magyarországon, kérem írja meg ide a történetét.


 

TVI ajánlgató honlapok:


 

Online Munka Otthon közösségi portálon, pluszpénzforrás, Olgi Erdorf, utazasesgazdagodasatvivel

 

76 komment

Címkék: portfolioblogger tvi piramisjatek

A bejegyzés trackback címe:

http://steksz.blog.hu/api/trackback/id/tr611756225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.02.17. 23:58:45

Egy az egyben marhaság az egész, a PSZÁF sebezhetetlen véleménye jogos. Kizárólag az új belépők belépési pénzeiből oszt vissza, tehát piramis. Sem hozzáadott értéket, terméket vagy szolgáltatást nem tartalmaz. Egy ismerősöm - akinek az anyukája él-hal az összes mlm-baromságért, természetesen nem egyszerre, hanem egymás után - felhívott több budapesti és bécsi sázllodát, ahonnan elhajtották, de volt, ahol kacagva említették, hogy már mások is telefonáltak ezügyben, de még mindig csak Magyarországról...

powerball61 2010.02.21. 10:29:56

@maholnap: Miből gondolod, hogy csak a belépők pénzéből oszt vissza? Ismered a rendszert? A tvi üzletpolitikáját? Szerintem nem, mert akkor nem írnál baromságokat, amit bizonyítani sem tudsz. Ja az ismerősöd anyukája... Kicsit debil lehet és tudatlan. Egy szállodai recepció soha nem fog tudni a tvi-ről. De ha a tvi-n keresztűl foglalja le a szállását vagy repülőjét és a tvi visszaigazolja ezeket akkor már bátran fölhívhatja a szállodát az időpont egyeztetésre. Ja és még valami. Ehhez regisztrálni kell. Mert e nélkűl semmilyen információhoz nem lehet hozzájutni. Te gondolom azért nem veszel részt mlm üzletekben, mert nincsen meg rá a beugró. Csak nagyon okos és képzett vagy ez ügyben.

Terrier · http://steksz.blog.hu/ 2010.02.22. 00:24:30

@powerball61:
Pont ez a gyanús a TVI-ban, regisztrálni kell ahhoz hogy hozzájuss a szállodák listájához. Ennek mi az értelme?
Kapsz kedvezményt jó sokat. Hol? Azt nem mondom meg csak ha előfizettél.
A felhívásra senki sem küldött be történetet. Ha te már eltöltöttél egy szállodában 250 dolcsiért a pároddal egy hetet a tvi-nak köszönhetően írd meg a részleteket. Addig én maradok abban a hiszemben hogy a tvi pilóta.

Kállai Eva · http://www.international-webwork.com/onlinejob.php 2010.02.24. 03:30:46

@maholnap:
Kedves nevét nem vállaló gyáva maholnap.
Ajánlom figyelmedbe az alábbi linket, és ha lehet, mutasd meg anyukádnak is.
www.tviexpress-tvi.com/hiltonfoglalas.php
„ a PSZÁF sebezhetetlen véleménye jogos”.
Mi köze a pszáfnak egy olyan céghez, aki nem fojtat pénzügyi tevékenységet Magyarországon.
Neki pusztán hivatalból ki kell vizsgálnia a névtelen bejelentéseket is, amit unatkozó emberek alaptalanul bizonyíték nélkül tesznek.
„ Kizárólag az új belépők belépési pénzeiből oszt vissza, tehát piramis.”
Az ilyen rendszert pilótának hívják és az illegális, ha már leírsz valamit legalább legyél tisztában a jelentésével.
„Sem hozzáadott értéket, terméket vagy szolgáltatást nem tartalmaz.”
Egy online utazási irodáról beszélsz, aminek szolgáltatása van, amit egy ajánlói rendszeren keresztül a klubtagoknak is lehetőséget biztosít az ügyfelek közvetítésére a szolgáltatók felé, mint pl Hilton .
Szerinted a Hilton egy illegális pilótajátékon keresztül szerezhet ügyfeleket?
Szép napot mindenkinek, ha esetleg valaki felhív, egy szállodát előtte ne felejtse el lefoglalni a szállását, mert csak úgy kaphat hiteles infót, és nem egy recepcióstól vagy takarítónőtől kell meg kérdezni, hanem a szobafoglalási osztályon, ezt csak a gyengébbek kedvéért írtam le, talán segít.
Kállai Éva TVI ügyfél.

milox 2010.02.25. 22:20:56

Én egy budapesti szállodában dolgozom, történetesen a szobafoglaláson. Nagyon sokan érdeklődnek, hogy lehet-e nálunk a foglalni a TVI-tól vett utalvánnyal..ilyenkor mindig elmondjuk, hogy semmi közünk a TVI Express-hez és teljesen elhatárolódunk a tevékenységüktől. Ilyenkor sokan megkérdezik, hogy akkor miért van a logónk az összes TVI honlapon. A magyarázat egyszerű: ellopták, és teljesen jogtalanul használják. Nem tudjuk ép ésszel felfogni, hogy emberek a 2010-ben még be tudnak dőlni ilyesminek, mindegy, hogy pilóta vagy piramis vagy akármi.
Mi is a termék vagy a szolgáltatás a TVI esetében kedves Éva? A TVI-nak sose volt és nem is lesz online utazási irodája, nem szerepelnek sehol mint bejegyzett iroda, így nem beszélhetünk se szolgáltatásról, se termékről. Hacsak nem nevezzük terméknek a 250 dolláros vouchert, amit nem tudnak felhasználni a vásárlók. Mellesleg ennyi pénzből nagyon jó esetben is csak két éjszakát tudnának nálunk tölteni, de inkább egyet.
Felhívtam a Hiltont, van ott egy barátom...létezik ez a foglalás, egy valódi utazási iroda csinálta, szóval ügyesen át lett írva a Travelocity (ez egy valódi iroda) foglalás TVI Express-re a visszaigazolásban:) Talán én is bedőlnék, ha nem dolgoznék szállodában. De gondolom ez a 170 dollár nem nagy áldozat Nagy Józseftól ás Öntől ahhoz, hogy sok hiszékeny embertől lenyúljanak 250-et. Gondolom ez volt a legolcsóbb budapesti 5 csillagos egy éjszakára. Hol marad a visszaigazolásból a híres 6 éjszakás TVI voucher? Azt már nehéz lett volna kivitelezni, ugyebár? A foglalásnak semmi köze a TVI Express-hez, na jó annyi, hogy Ön és Nagy József fog ott tölteni egy éjszakát, amit előre kifizettek a bankkártyájukkal.
"Egy online utazási irodáról beszélsz, aminek szolgáltatása van, amit egy ajánlói rendszeren keresztül a klubtagoknak is lehetőséget biztosít az ügyfelek közvetítésére a szolgáltatók felé, mint pl Hilton" De most komolyan, ennek a mondatnak mi az értelme? Nincs olyan, hogy ajánlói rendszer, és ha van is, miért biztosít lehetőséget klubtagoknak, hogy ügyfeleket közvetítsen a szolgáltatóknak? Gondolom ilyenekkel hülyítik a szerencsétlen embereket, hogy befizessék a pénzt.
Látom Ön nagyon bátornak tartja magát, másokat gyávának.
Ha nincs takargatni valójuk, akkor kérem adja meg az Ön és a Ön felett álló személyek (nem probléma, ha külföldi) elérhetőségeit, hogy szállodaláncunk jogi képviselői felvehessék Önökkel a kapcsolatot a logónk jogtalan használatával kapcsolatban.
Összegezve mindenkit óva intek a voucher vásárlástól.

_JoE_ 2010.02.27. 22:01:21

Kedves Kállai Éva!

Legyen szives kedves elmondani (leírni), hogy Magyarországon melyik szállodákban lehet igénybe venni a 6 éjszakás 7 napos szállás uatlványokat amiket a TVI ad el 55.000Ft-ért?

Ugyanis engem nem érdekel a további jutalék, de 55 ezer Ft-ért szivesen eltöltenék a párommal egy hetet, egy jó szállodában, de csak ha tetszik a hely! Ugye ön (TVI) nem zsákbamacsát árul?

Köszönettel: olcsón üdülni vágyó ember

Kállai Eva · http://www.international-webwork.com/onlinejob.php 2010.02.27. 23:21:19

@milox:
Igaz megígértem, hogy nem reagálom le azt a sok butaságot, amiket itt és hasonló helyeken, nevét nem vállaló emberek leírnak, most mégis megszegem, nem azért mert bármit is kellene itt bizonyítani hisz kész tények vannak.
„Egy online utazási irodáról beszélsz, aminek szolgáltatása van, amit egy ajánlói rendszeren keresztül a klubtagoknak is lehetőséget biztosít az ügyfelek közvetítésére a szolgáltatók felé, mint pl Hilton"
Hogy ennek mi értelme van, valóban lehet rosszul fogalmaztam, elnézést kérek.
Én és minden klubtag egy egyszerű fogyasztója, vásárlója, vagy ügyfelei vagyunk a cégnek, ahogy le is írtam TVI ügyfél.
Minden klubtag kap egy belső webirodát ahol egy meglévő utazási, és egyéb szolgáltatást tudunk felhasználni vagy esetleg tovább ajánlani egy partnerprogramon keresztül.
Lehet nem a legmegfelelőbb az a kifejezés hogy online utazási iroda , és talán ez ad okot a félreértésekre .
„Felhívtam a Hiltont, van ott egy barátom...létezik ez a foglalás, egy valódi utazási iroda csinálta, szóval ügyesen át lett írva a Travelocity”
Kikérem magamnak, hogy azzal gyanúsít, meg hogy át írtuk a foglalást.
A Trvelocity ahogyan Ön is említi egy önök által is ismert online utazási iroda, aki lehetőséget kínál egy úgynevezett „World Choice Travel Partner Program /WCT/ „vagyis egy partner program keretén belül bizonyos feltételek megléte mellet lehetőséget kínál a rendszere használatára továbbajánlására.
www.wctravel.com/&rurl=www.google.hu&anno=2&usg=ALkJrhjsg9FcQJ2pyIWaIewgCOGn4VEXRQ
A fenti linken olvashat többet bárki erről.
Az alábbi linken pedig hogy milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy részt, vegyen a partnerprogramban.
www.wctravel.com/corp/joinNow.html&rurl=www.google.hu&anno=2&usg=ALkJrhhCVjal0UWGDG0aZqgLg-elzXzn1g
Amennyiben felhívja bárki a következö tel számot 1-866-270-2849, vagy a nemzetközi ingyenesen hívható 1-210-507-5997, meggyőződhet arról, hogy bármilyen TVI klubtag belső irodájából leadott rendelés valós, és a visszaigazolásban nem szerepelhet a Travelocity ha nem onnan indult el a foglalás , hanem egy TVI klubtag belső irodájából.
Magyarországon is sokan használnak partner programot, ez mindenkinek, előnyös annak is aki lehetőséget ad a továbbajánlásra, hisz többen kínálják a partnerprogram keretén belül értékesített terméket vagy szolgáltatást így nyilván nagyobb az adott termék vagy szolgáltatás forgalma .
„Talán én is bedőlnék, ha nem dolgoznék szállodában. De gondolom ez a 170 dollár nem nagy áldozat Nagy Józseftól ás Öntől ahhoz, hogy sok hiszékeny embertől lenyúljanak 250-et. Gondolom ez volt a legolcsóbb budapesti 5 csillagos egy éjszakára. Hol marad a visszaigazolásból a híres 6 éjszakás TVI voucher? Azt már nehéz lett volna kivitelezni, ugyebár?”
A szobafoglalás a figyelő újságban megjelent partnerblöff megcáfolására történt, ami jelen esetben nem a 6 éjszakás 7 napos szálásról szólt.
Ha figyelmesen elolvassa, az oldalt egyértelműen kiderül, hogy a 6 éjszakás 7 napos szállás utalvány a Magyarországi Hilton szállodában nem igényelhető.
www.tviexpress-tvi.com/hiltonfoglalas.php
Amit Ön kért az én és a Nagy József telefon száma ott van az oldalon, a Travelocity elérhetőségét fentebb már megadtam, 00442033843830 ez pedig a TVI ügyfélszolgálati irodájának az elérhetősége, amit bárki felhívhat.
„Látom Ön nagyon bátornak tartja magát, másokat gyávának.”
Mit gondoljak olyan emberekről akik állítanak valamit , vagy írnak valamiről és még csak a nevüket sem vállalják fel, lehet nem a gyáva szó a legmegfelelőbb, ön minek hívná?
Kállai Éva

Kállai Eva · http://www.international-webwork.com/onlinejob.php 2010.02.27. 23:36:45

@_JoE_:
Kedves JOE !
A válasz egyszerű, egyelőre egyik Magyarországi szállodáról sem tudunk, ahol igénybe vehetnénk, a 6 éjszakás 7 napos szálás utalványt, ami egy bonusz a TVI klubtagságunk mellé.
Amennyiben önt nem érdekli a tovább ajánlási rendszer, elég ha megkeres egy TVI klubtagot, aki segíthet önnek a meglévő ajánlatokból megtalálni az önnek megfelelőt, a belső webirodáján keresztül.
Mi nem árulunk semmit főleg nem zsákbamacskát, van egy meglévő kínálat, amiből segítünk választani.
Kállai Éva TVI klubtag .

_JoE_ 2010.02.28. 00:06:51

Kedves Éva!

Köszönöm a válaszát!

milox 2010.02.28. 20:04:58

Kedves Éva!

Örömmel látom, hogy most már klubtag.

Köszönöm a sok kitérő választ. A linkek nem vezetnek semmilyen oldalra, a +44-es telefonszámot nagyon sokszor hívtuk már korábban, nem veszi fel senki. Eddig tehát nincsenek tények.

Itt most arról lenne szó, hogy bizonyosságot nyerjen, a 6 éjszakás vouchert fel tudja használni az aki meg akarja venni. A Hiltonos foglalásnak semmi köze a TVI Express-hez, bárki tud ilyen foglalást csinálni aki regisztrál az említett utazási irodánál és van 170 dollárja egy éjszakára. Tehát továbbra sincsenek tények.
Miért használják a szállodák logóját, ha nem lehet oda foglalni? Miért kapok nap, mint nap e-maileket és hívásokat olyanoktól, akik megvették a vouchert és foglalni szeretnének nálunk (persze nem tudnak)? Hova lehet utazni ezzel a voucherrel, hogy itthoni szállodába nem? Egy külföldi hiltonba mondjuk? Mert akkor egy olyan visszaigazolást is mutathatna.

Az hogy valaki nem vállalja fel a nevét azt jelenti (az én esetemben), hogy nem hivatalos minőségben ír, csak megszólalt a lelkiismerete, hogy ha már két embert lebeszélt a kommentjével, akkor megérte. De ez _JoE_ esetében látom nem zavarja, aki gondolom Nagy József:) Nagyon elmés, akár vmi más nevet is választhattak volna:)

Sajnos már tapasztaltam, hogy Önöktől nem kapunk semmilyen hasznos információt a valódi vezetőkről (ha egyáltalán léteznek).

_JoE_ 2010.02.28. 20:43:17

milox:

Nem tudom miből godnolod, hogy én vagyok Nagy József?
De leszögezem semmi közöm hozzá és nem én vagyok! (Mondjuk írígylem, hogy 170 $-t kicsengett 1 éjszakáért!)
Engem az 1 hét üdülés érdekelt volna....

Mivel az vettem észre Éva írásában, hogyha támadják, akkor nem fog érdemben válaszolni, viszont mint sejtettem, ha ha normális hangnemben megkérdezzük, akkor kaphatunk tőle hasznos infót!

Meg is kaptam amire szükségem volt:

"egyik Magyarországi szállodáról sem tudunk, ahol igénybe vehetnénk, a 6 éjszakás 7 napos szálás utalványt"

Ha külföldre kell menni, hogy egy hétig, üdülhessek 55 ezer Ft-ért, akkor sajnos nekem már nem éri meg.

...így már jó magyar szokás szerint viselkedem: továbbiakban nem érdekel, hogy kamu e vagy sem... (na jó azért érdekel! :))

Kállai Eva · http://www.international-webwork.com/onlinejob.php 2010.02.28. 21:52:00

@milox:
Kedves milox!
Valóban a linkek nem vezetnek sehova valószínű én rontottam el valamit.
www.wctravel.com/
www.wctravel.com/corp/joinNow.html
Ezek ugyan oda vezetnek kipróbáltam így működik, az elszöket nem próbáltam ki.
Nem tudom másképp mondani, ha meg akarja érteni, megérti, ha nem nem .
A TVI a Travelocity partnerprogramját, használja, amire van engedélye.
A Travelocity pedig jogosan használja azokat a logókat, amiről beszélünk.
Elhiszem, hogy zavarja önt, ha naponta felhívják többen a 6 napos 7 éjszakás szállás utalvánnyal kapcsolatban, engem is biztosan zavarna.
Valószínű nem kaptak megfelelő tájékoztatást ezzel kapcsolatban azok, akik Önt hívogatják.
Én is láttam már több olyan oldalt ahol azt hirdetik, hogy már fölhasználták a 6 éjszakás 7 napos szállás utalványukat, de tudom, hogy nem igaz, hogy miért teszik? Nem tudom valószínű, azért mert így csábítóbb a dolog. Természetesen ez nem helyes, mint ahogy az sem hogy több olyan információt terjesztenek a TVI -ről ami nem igaz.
A 44 telefonszám igenis élő szám igaz van amikor 40 percet kell várni amíg, kapcsolnak egy ügyfelest, de ez más cégeknél is előfordul .
Én hetente többször beszélek, velük higgye, el nem mondanám, ha nem így lenne.
Konkrétan senki nem tudja, meg mondani hol lehet felhasználni a 6 éjszakás szállás utalványt, viszont Márciustól várható hogy feltöltésre kerül a tagok belső webirodájában.
Ezt a tagok elfogadták és mindenki, aki klub tag lesz legalábbis a mi csoportunkban tisztában van ezekkel az információkkal.
A Nagy József a saját nevén fog hozzászólni, ismerem tehát ezt is biztosan mondhatom önnek.
Az elérhetősége is nyilvános tehát nyugodtan felhívhatja.
www.tviexpress-tvi.com/hiltonfoglalas.php ez link biztosan működött az előző hozzászólásomban is , itt megtalálja az elérhetőségét a Nagy Józsefnek.
A cég vezetőit sajnos nem ismerem, így nem tudom Önnek megmondani az elérhetőségüket, ha bármilyen gondunk van az ügyfélszolgálatot hívjuk ahol sajnos várni kell de mindig készségesen segítenek ,én eddig ezt tapasztaltam.
Viszont a Travelocityt sokkal könnyebb elérni ott alig 5 perc várakozási idő után már kapcsolják is az ügyfélszolgálatot, vezetővel viszont ott sem fog tudni beszélni.
Megígérem Önnek, hogy amint meg van a pontos infó arról, hogy hol lehet felhasználni a 6 éjszakás utalványunkat, elküldöm az ön e-mail címére.
További szép napot önnek.
Éva.

anyadamedve 2010.02.28. 22:01:15

Nemrég egyik ismerősöm ajánlgatta a rendszert. Hát enyhén felment bennem a pumpa. Ilyen szarokra embereket beszerveznek ahelyett, hogy normális értéket teremtő munkát végeznének.

Kállai Eva · http://www.international-webwork.com/onlinejob.php 2010.02.28. 22:18:32

@_JoE_:
Nagyon köszönöm Önnek JOE, hogy leírta azt, hogy nem Ön a Nagy József.
Sokan sajnos mindenben csak a rosszat akarják meglátni.
Valahol érthető is hisz annyi átverés van manapság, hogy ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni a mostanában rénk zúduló lehetőségek között.
Abszolút nem baj az ha valaki kételkedik tegye is , és csak akkor kezdjen el valamit ha már Ö maga úgy érzi hogy érdemes kockáztatni.
Valljuk be őszintén kockázat mindenben van.
Az ilyen jellegű tevékenységeket az emberek nem igazán ismerik és kevés olyan példa van, ahol valóban azt lehet látni, hogy működik, és valóban lehet pénzt is keresni vele.
Én biztos vagyok abban, hogy előbb utóbb Magyarországon is fel lehet majd ezeket az utalványokat használni, mert eddig bármit ígért a cég azt be is tartotta.
De persze ezt csak én gondolom és ez nem tény, amint az lesz úgyis tudni fognak róla az illetékesek.
További szép napot mindenkinek.
Kállai Éva .

milox 2010.02.28. 22:59:32

A WCT Traveles honlap és regisztráció arról szól, hogy bárki aki regisztrál, használhatja a weblap motorját és a foglalási rendszerét 30 napig bizonyos, minimális feltételek mellett és szállást foglalhat szállodákba, jelzem pénzért.
Bármikor csinálok egy Piramis Express nevű regisztrációt és elkezdem a hülyeségekkel etetni azokat, akik beveszik. Ez kb annyi, mint regisztrálni és eladni a Vaterán vmit. Azzal a különbséggel, hogy ott ténylegesen eladunk vmit, ahogy itt is lehetne foglalást csinálni jó pénzért (lásd hiltonos visszaigazolás), csak ott nem ígérjük azt valóságalap nélkül, hogy ha még fizetsz 20 ezret, akkor 2 hetet ingyen beszélhetsz.
Az a szörnyű ebben az egészben, hogy a 21. században az emberek még hisznek az ilyen nyilvánvaló átverésben, annak ellenére, hogy már 100 bőrt lehúztak erről a témáról, a gyémánttól kezdve a mosóporig. Tipikus esete annak, hogy ameddig lószar van, addig veréb is. És szomorú, ahogy anyamedve is mondta, hogy emberek ezt gondolják a munkájuknak, de ezt már rábízom a lelkiismeretükre. Nem gondolt még arra Éva, hogy valós dolgokat értékesítsen alkalmazásban egy valós cégnél? Aki el tudja adni a semmit, az biztos el tudna adni bármit...tény, hogy nem lehet olyan hirtelen pénzhez jutni, de a sok (valós) munka meghozza a gyümölcsét.

Kállai Eva · http://www.international-webwork.com/onlinejob.php 2010.03.01. 10:11:54

Kedves Milox!
A XXI században meg van a lehetősége bárkinek, hogy válasszon, ha valaki mást csinál a megszokottnál, még nem feltétlen kell elítélni.
Igen bárki regisztrálhat, ahogy írta minimális feltétettelek mellet..
Mégis miért nem használják csak néhányan az utazási irodák közül? Talán nem tudnak megfelelni annak a minimális feltételnek?
A TVI már több mint egy éve használja a Travelocity motorját akkor valószínű, hogy megfelelt a követelményeknek, vagy a minimális feltételnek.
Pl. annak, hogy havonta 40 szállodafoglalás, amit természetesen ki kell fizetni.

„A legtöbb embert arra programozták, hogy ne tegyen szett passzív jövedelemre. Mit mondtak a szüleink úgy tizenhárom és tizenhat éves korunk között, amikor pénzt kértünk tőlük? Azt ajánlották: "Menj csak, fiam, és nézz valami passzív jövedelem után!" ? Kétlem. A legtöbben azt hallottuk. "Menj dolgozni!";"Szerezz állást!", vagy valami ehhez hasonlót. Azt tanultuk, hogy a pénzért dolgozni kell. A passzív jövedelem fogalma a legtöbb ember számára idegenül cseng.”
/T. Harv E K E R/

További szép napot mindenkinek.
Éva

milox 2010.03.01. 20:41:05

Kedves Éva!

Hát azt sajnos sosem fogom kideríteni, hogy mennyi ideje használja a TVI Express az említett rendszert.
De azt legalább leszögezhetjük, hogy az aki most megvesz egy 250 dolláros vouchert, nem tud vele 6 éjszakát (sőt egyet sem) eltölteni az egyik olyan szállodában sem, amelyet feltüntettek a számtalan magyar TVI-al kapcsolatos honlapon. Igaz?

belakingg 2010.03.02. 12:40:07

huh.. nem semmi …. nagy ügyek ám ezek..:)
Minden országnak vannak törvényei, és az határozza meg, hogy ez pilótajáték e vagy sem.. és nem Ti.
Ezt jó volna ha tudomásul tudnátok venni.
Kvázi, addig, ameddig nincs ügy, márpedig nincs, addig ez szimpla feltételezés és simán minősülhet még rágalomnak. „Add Istenem, hogy legyen igazam!” :-)
Tök jó, így névtelenül én is olyan hiteltelen vagyok, mint ez a blog:)
Azt látom:
Akik ebben a rendszerben vannak, ugyanúgy mint amikor ide regisztráltam, elfogadták a "feltételeket".

Ha elfogadták, valószínűleg tudják, hogy mit fogadtak el, de lehet, hogy nagy részben még sincs igazam, mert angol nyelven van és ugyebár a magyarok háromnegyede csak az anyanyelvén tud megszólalni :-)

Általában azt látom, hogy azok az emberek rágalmazzák itt ezt az céget, akik még messziről sem látták a belső rendszert. (legyen az postás, szállodaigazgató, blogoló, akármi..)

Vagy látták már?---erre választ várok!!! :-)

Nem a prezentációra gondolok, hanem a valós foglalási portálra!

Akik csatlakoznak a rendszerhez, egy jó csoportmunkával megkapják a lehetőséget, hogy értesüljenek MAGYAR nyelven a friss infókról.

Ezt persze a TVI kiküldi a webirodába is, csak sokan nem értik, mert csak magyarul tudnak olvasni.

Én extrakomolyan, megkaptam minden infót, arról is, hogy kik vezetik a céget.
Március 5-én elindul a foglalási portál MAGYARORSZÁGI ága, mert sokan jelezték a vezetőség felé, hogy a Magyarok igencsak zsörtölődnek. :-) Hála Nektek! :-)
Visszaigazolási idő várhatóan 1 hét!

Eddig manuálisan történt a foglalás a kinti irodában, ezért volt nehézkes és számomra is tarthatatlan.

ferb 25-től indult el egy indiai front automata rendszere (egy hónap tesztelési idő után).
Persze fullextrás szállodalistát is mellékeltek, hogy hová lehet foglalni :-)

Tehát kedves barátaim, nyugodjatok meg. Ilyen és ehhez hasonló blogot bárki tud csinálni..

2, a rendszer működik, és főleg arról fog szólni, hogy pénzért (olcsóbban) tudjanak az emberek foglalni és utazni, mert valószínűleg eddig lópikulát sem láttak a világból, mint ahogy ez ezen a csodálatos oldalon látszik is :-)

Na jó, ez utóbbi csak privát vélemény volt... :-)
Mi a véleményetek a BKV ügyről?
Biztos akadnak emberek, akiknek közük sincs a céghez, mégis nagyon szívesen felszólalnak bárhol... :-D
Persze ez pont egy rossz példa volt… Viszont ezt a fajta utazási rendszert kis hazánkban biztosan ismerik..
Szép napot!
Sajnálom, hogy kijött, de tudjátok, aminek ki kel jönni… :-)

csiganyúl 2010.03.02. 21:40:46

Érdekes! A BKV, a MALÉV, a MÁV ügyeibe senki sem akar beleszólni, senki sem akar érteni hozzá, és olyan nagyon senkinek sem fáj az a sok-sok milliárd... Tegyük fel, hogy a TVI átverés. Mit vesztett aki csatlakozott? Mondjuk egy álmot, és 60.000 Ft-ot, mivel ennyi a csatlakozás költsége. Mondjuk aki egy fantasztikus multinacionális, a kajmán szigeteken bejegyzett cégtől kerül az utcára, az mit vesztett. A megélhetését, a lehetőséget egy emberibb élethez, és a hitét önmagában. Miért a TVI Express 60.000 Ft-ja fáj? Nekem jobban fáj a majom politikusok kampányra költött milliárdja... na persze közpénzen. Attól, hogy minden nagyon "okos" igyekszik lerántani a TVI Express-t, még lehet egy remek lehetőség, és attól függetlenül az, hogy éppen ki melyik szervezettel fenyegetőzik. Mindent lehet szarul csinálni. Az MLM-t is. Sajnos úgy tűnik nálunk ez is hungarikum. Igyekszünk mindent szarul, irigyen, negatívan, rossz kedvvel csinálni. Még a gyerekeinket is... Elképzelhető, hogy aki csatlakozik egy ilyen marketing konstrukcióhoz, mint a Nertwork marketing az tudja, hogy mit csinál? Elképzelhető, hogy nagykorú Magyar állampolgár? Persze! Akkor miért baj, hogy bárki is ebben látja a megoldást, és szeret így dolgozni? Lehetne úgy, hogy ha mindez engem nem érdekel, nem látok benne fantáziát, akkor a többieket mondjuk békén hagyom a hülyeségeimmel?
Az MLM, és minden más forma, a benne dolgozó emberek tisztességétől, és becsületétől lesz tisztességes, és becsületes. Ehhez azonban magas színvonalú, jó termékekre van szükség. Értem, hogy miért támadják a TVI Expresst... képzeljük csak el, percenként 16 millió dollárt költenek szerte a világon utazásra, üdülésre. Azért ez egy elég nagy falat. Nem beszélve arról, hogy rengeteg ember érdekeit sérti, ha csökken a monopólium, és sokak számára hozzáférhetővé válik, mindaz amit eddig csak a "kerítésre kapaszkodva" kívülről nézhettek.
Szerintem mindenki megnyugodhat, a TVI Express által biztosított lehetőség jó üzlet. Nekem volt rá 60.000 forintom, még akkor is, ha a kedvezményes hat éjszakát egy "szörnyű" 5 csillagos Indiai szállodában kell eltöltenem.
Szeretettel!

belakingg 2010.03.02. 23:29:06

Valoban a kozos szamit.
Csak es kizarolag az, amit kozepre dobunk.
Es ez minosit egy tarsadalmat.
Az amit te, o es en belerakunk. Tehat MI.
A szandek jo, mindket oldalrol.
Csak a minosites, a vadaskodas,
az irigyseg, a bantottsag,
a duh, ami ezt athatja, mindez felelmekbol fakad.
Felelmek pedig nem lehetnek eletunk iranyitoi.
Ez a baj.
Meg az, hogy ilyeneket kinyilvanitani nem Szabad...

Eskuszom nyitok egy blogot es kisirom lelkemet... :)
De ha picit erzed. Engem felelem ne vezereljen...

J_H_Mallory (törölt) 2010.03.03. 01:09:04

Kedves Éva, csiganyúl belakingg és a többiek!

Kitartást kívánok áldozatos munkájukhoz, és azt, hogy ne kelljen ilyen kicsinyes, rágalmazó alakokkal hadakozniuk, miközben próbálnak segíteni embertársaikon!

Sajnos feltalálóként engem is sok hasonló emberrel hoz össze a sorsom. Jelenleg én is MLM módszerekkel próbálom finanszírozni a legújabb, szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy világrengető találmányomat. Csak nagy vonalakban vázolhatom, hiszen több titkosszolgálat és befektetői csoport is érdeklődik utána, például a CIA, a Moszad, de még Bill Gates sőt, Montgomery Burns is az ellopását tervezi!

Nos, a találmányom a Biterőmű! A Megabyteokat először kilobyteokra törjük, azokat byteokra, majd a folyamat végén biteket kapunk, amiket az én szabadalmaztatott módszeremmmel elégetünk, és energiát nyerünk belőlük. Természetesen az erőmű hatásfoka nagyban függ a feldolgozott adatok minőségétől, az úgynevezett "bullshitszennyezés" sokat ront a hatásfokon, ezért sajnos például a Népszava online-on megjelenő publicisztikák fűtőértéke körülbelül 20 deka nedves kutyaszaréval egyenlő.

Az effajta kutatások azonban meglehetősen költségesek, ezért a finanszírozását MLM módszerrel próbálom megoldani. Az üzleti modell a következő:
A belépők kapnak egy emlékplakettet, a biterőmű kicsinyített mását, és részesedést a majdani biterőműből, mindezért csak potom 100.000 forintot kérek. A belépettek minden általuk beszervezett tagért kapnak 10.000 forintot, sőt, a beszervezettek által beszervezettekért is 5.000 forintot! Így már a biterőmű (hamarosan bekövetkező) átadása előtt is már keresethez juttathatjuk a befektetőket! Mindezeken túl természetesen a befektetők ingyen fogják kapni az áramot a biterőműből, de ez már csak egy apró bónusz, hiszen addigra már minden tag degeszre kereste magát a fent vázolt üzleti modellnek köszönhetően.

Ezen kívül a Biterőmű MLM tagok elsőbbséget élveznek a következő találmányom, a Pú reaktor finanszírozására létrehozott MLM hálózathoz történő csatlakozásnál is. Erről tényleg nem mondhatok többet, de egy tipp: érdemes lesz nagyobb szárazbabkészleteket fölhalmozni!

Az önök éleslátását (nomeg rugalmasságát és széles látókörét) valamint üzleti tapasztalatát figyelembe véve gondolom nem kell sokat győzködnöm önöket, ha fölkeltettem az érdeklődésüket, kérem keressenek!

milox 2010.03.03. 08:20:51

Ott a pont Mallory:)

Kovács Sándor 2010.03.04. 08:18:24

Kedves Éva!

Én érdeklődő vagyok. Egy rokonom keresett meg a TWI-al kapcsolatban. Voltam egy előadáson ahol nem sok konkrétum derült ki és elég sok csúsztatást hallottam. Ami érdekelne, és erre kérnék választ:
Hány tagi befizetés történik mire kiutalásra kerül a 10.000 dollár????
A traveller board esetében 15 befizetés (3750 dollár) mire csúcsra kerül valaki, (ha jól értelmezem,) és kapok 250 dollárt valamint egy ingyenes újabb hely (pozíció) lehetőséget, amit elhelyezhetek. Ezután nyílik két újabb tábla (na ez már picit homályos nekem).
Ez egyszerű matematika, amit én is szivesen kiszámolnék, ha érteném az express board tábla műkődését, meg ami még kell hozzá. Sajnos az ajánlóm nem tud felvilágosítást adni erről.
Segítségét előre is köszönöm.

Tisztelettel
Kovács Sándor
Telefonszámom kérésedre szívesen megadom, nevem valós tehát vállalom!

Kállai Eva · http://www.international-webwork.com/onlinejob.php 2010.03.04. 17:46:49

Kedves Sándor!
Valóban fontos megérteni a rendszer működését mielőtt elindulsz.
Sokan azt gondolják, ki lehet, számolni Hány tag belépés kell ahhoz, hogy valaki felkerüljön a kifizetési szintre.
Nem lehet.
Írok egy példát, az én szponzorom, amikor megkapta a 10000 dollárját 340 klubtag volt a csoportjában, amikor én megkaptam 240 klubtag, amikor egy másik csapattag, aki alattunk van, 104 ezek tények.
Az osztódástól, egyes szintek kihagyásától, de főleg a szélesség építésétől függ sok esetben az, hogy ki milyen gyorsan halad előre.
Nagyon fontos ezekkel tisztában lenni.
Javaslom, keress meg skype-on vagy telefonon szívesen segítek ezeket megérteni.
06-20-267-05-75
skype wellness-eva.
További szép napot mindenkinek.

Kovács Sándor 2010.03.05. 14:59:51

Kedves Éva!

Köszönöm a gyors reagálást és a választ is.
Én is próbáltam közben okosodni egy picit.
Az előadáson amin voltam az hangzott el, hogy a TVI bevétele nem a befizetésekből van hanem a szállodák adnak a TVI ügyfél kedvezményen felül további százalékokat a TVI-nak, cserében az ügyfelekért.
Ez így jó is lenne mert a TVI kialkuszik pld.50%-ot, nekem oda ad pld. 30%-ot és a többi az övé. OK.
De sajnos egyrészt ez nem igaz, akkor meg minek mondják, másrészt az általad leírt kifizetésekből elég jól látszik, hogy a befizetések aránya jóval magasabb mint a kifizetés.
Nos ez esetben az egész arról szól, hogy beszedik a pénzt és azt valamilyen elszámolási rendszerben vissza osztják (valahol 72%-ot olvastam), persze úgy, hogy nekik megmaradjon kellő mennyiség.
Ezt mindenki értelmezi ahogy akarja.

Tehát akkor gyakorlatilag terméket kéne eladni, hogy értelme legyen.
Idézve téged: "Konkrétan senki nem tudja, meg mondani hol lehet felhasználni a 6 éjszakás szállás utalványt" "egyenlőre". hmmm.
A kedvezmények meg nem úgy működnek, hogy elmegyek valahova felmutatom a kártyám és kapom.
Ezeket a kedvezményeket esetleg más cégnél is megkapom aki a Travelocity foglaló motorjait használja, bár ebben nem vagyok jártas.
Tehát nekem a termék nem meggyőző és igazából mindenki csak a hálózat építésről beszél.
Nem hallottam olyanról, hogy valaki csak a terméket vette volna meg és a többi nem érdekli (esetleg akit beetettek az 1 hét ingyen több 10ezer szálloda közül sztorival). hmmm.

Végezetül ami végleg eltántorított, hogy a PSZÁF feljelentette a rendőrségnél többek között a TVI-t is Pilóta játék alapos gyanújával. EZ IS TÉNY!

Tehát én mindenkit óva intek a részvételtől, még a nyomozás le nem zárul, mert bárki bármit mond megütheti a bokáját.

Utána esetleg van miről beszélni, bár én magam részérő nem szívesen ajánlok egy ilyen pénz vissza osztós "MLM" céget a barátaimnak mert a pénz nem minden. Szeretek reggelente nyugodt lelkiismerettel tükörbe nézni.

De természetesen mindenkinek jó gazdagodást kívánok aki ezt az utat választja! Na meg persze nyugodt lelkiismeretet, és börtön mentes éveket :).

A fent leírtak persze csak a saját véleményem(kivéve a tényeket), és nem minősítés vagy rossz hír keltése.

Tisztelettel
Kovács Sándor

csiganyúl 2010.03.07. 11:56:17

@Kovács Sándor: Kedves Sándor!
Írásából hiányoltam, hogy csak négy alkalommal hívat fel a figyelmet a lelkiismeretre, és a börtönre. Írásának hossza, ennél többet is elbírt volna. Lényegét tekintve pedig a tartalmon nem sokat változtat. Sajnálom, ha olyan előadáson vett részt, ahol az alapvető kérdésekre sem tudtak választ adni.
Ingyen luxus nyaralást senki sem ígér - legalább is remélem. 7 nap/6 éjszakára, két személyre szóló, szabadon átruházható, 3-5* szállodában eltölthető szállásról van szó. Ez sem ingyen, hanem a 250 $ + költségek (kb. összesen 275 $)összegért. Kérem, amikor ennek igénybevételét firtatja, vegye figyelembe, hogy a TVI Expresshez, Magyarországon először 2009. novembere körül csatlakoztak. Egyszerű állampolgárként nem igazán értem, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) mi köze a TVI Express-hez (de ez csak az én tudatlanságom. Ettől még lehet hozzá köze, az egyszerű gondolkodásommal - a jogszabályi háttér ismerete nélkül - nekem nem tűnt fel, hogy a TVI Express pénzügyi szervezet lenne, de lehet hogy az).
Szerintem egyszerű a képlet. A TVI Express egy olyan online utazási felület, amely klub rendszerben működik. Számos klub rendszer működik - pl. golf klubbok - ahol a tagság, akár évi több millió forint. Való igaz, hogy Magyarországon szinte senki sem az utazás kedvéért lett tagja ennek a rendszernek. A legtöbben gyorsan, könnyen, "munka nélkül" próbálnak meg egy "kis" pénzhez jutni. Na persze ez így nyilván nem fog sikerülni, hiszen sem az MLM, sem a TVI Express nem varázsszer. "Csak" egy lehetőség. Pont annyira lehetőség, mint Kóla dílernek lenni, vagy egy olyan cégnél dolgozni, ahol minden hónapban kirúgják a két leggyengébben teljesítő üzletkötőt. Van egy web felület. Ez a www.tviexpress.com/ minden megtalálható ezen az oldalon, ami tag belépés nélkül megtudható. Figyelmébe ajánlom a www.tviexpress.com/downloads.php hivatkozáson elérhető bemutatót,illetve egy fontos dokumentumot, amit sajnos nem "reklámoznak" eléggé www.tviexpress.com/download/Ethical-Marketing.pdf
Annak örülök, hogy foglalkoztatja a dolog, hiszen bizonyára Ön is keres valamit, amivel kicsit könnyebbé teheti annak elérését, amire vágyik. Én értem azt is, hogy az MLM Önnek nem jelent alternatívát. Ettől Ön még tiszteletreméltó ember, ahogyan Én is annak gondolom magam. Érzem, hogy már talán túlléptem ennek a blognak a kereteit. Nagyon szívesen megosztom Önnel a tapasztalataimat, és szívesen veszem a véleményét. Lehet ez akár nyilvános, akár személyes. A személyességre egy e-mail cím: gabor@kurdiessoos.hu ...ha gondolja.

Szeretettel!

szabó zsolt 2010.03.14. 01:45:19

@milox:
Te vagy nem ott dolgozol, vagy csalással kerültél oda! Az biztos, hogy az utazási szakmához nem értesz!
Egy szálloda nem kell hogy partnere legyen egy utazási irodának, ahhoz, hogy az ott foglalhasson szobát. Hallottál foglalási rendszerekről?
Az én weboldalamon a fapados.hu-n a TE szállodádba (ahol dolgozol) is lehet foglalni szobát, mégsem vagyok a partneretek! Mert a GTA foglalási adatbázisát használom jogosan, törvényesen. Még a logótokat is kitehetném, és meg is köszönnétek, de nem teszem!
Akkor "pilóta" a cégem?

lina222 2010.03.15. 10:45:32

Kedves nagyon-nagyon okos Milox!

Képzeldd én is tagja vagyok a rendszernek és használom is rendszeresen, ugyanis én utazgatok,persze pénzért, és nem INGYEN! Amekkora baromságokat írsz látszik hogy abszolút nem vetted a fáradtságot hogy utánanézz a lényegének mert nem a vocherol szól ez a történet, hanem arról, hogy olcsóbban tudjunk utazni bizonyos helyekre. De még egyszer kiemelem ezt ugyanúgy pénzért, csak nem mindegy hogy mennyiért. Ha tényleg utánanéztél volna rendesen akkor tudhatnád hogy március 5.én kapott minden tag a webirodájába egy levelet, hogy a kikisérletezés miatt csúszik kicsit, hogy melyek azok a szállodák ami jelzem nem 55000 közül, csak 6000 szálloda közül lehet választani, ahova el lehet menni leutazni a vochert, ezek a hoteleknek a listája áprilisban már látható lesz
Üdv

olvasóink írták · http://mediaszerencsetlenseg.blog.hu/ 2010.03.17. 08:16:33

Láttam tegnap egy autót, a zebránál állt. Nagy TVI matrica, mobilszám, privát email cím, honlap. De jót röhögtem :D Már láttam lelki szemeim előtt, amint kapargatja a suzukit a csaj :D

Maya1 2010.03.18. 15:23:52

Néhány észrevétel és reakció a kialakult helyzetre:

A médiában sajtóban elhangzottak:

- " gyors meggazdagodás és közben átvernek mert hálózatot kell építeni "
- " 100 ember beszervezése után yachtot vagy magánrepülőt ad a cég "
- " luxusnyaralás ennyi pénzért "
- " inygyen utazást kínálnak aztán kiderül, hogy fizetni kell 250 - 275 $-t "
- " nincsenek is szállodák és repülőjegyek az irodáikban "
- " felhívtuk és nincs is iroda Londonban "
- " felhívtuk a Hiltont vagy egyéb szállodákat és senki nem tud a TVI-ról "
- " pilótajáték mert nincs termék " stb. stb .stb.
- " itt soha senkinek nem fizetnek ki jutalékot "

Válsz mindezekre :

1. / IGEN itt dolgozni kell !!! úgy lesz valakinek nagy jövedelme
ha a csoportja piacot növel ( duplikálódik ) és nem a tagdíjakból
hiszen abból soha nem tudna ennyit kifizetni.

2./ Nincsenek ingyen utak meg munka nélkül luxus yachtok meg repülők.
klubtagság van ahol kedvezmények és internetes közvetítői jutalék jár
a TVI -nak és a vele piacnövelő dolgozóknak.

3./ Van és működik az Indiai és az Angliai központ napi kapcsolatba vagyunk velük.

4./ Ha vennék a fáradtságot és megnéznék az irodáinkat tele
van foglalható szállodákkal és repülőjegyekkel és mindenféle
rendezvény vagy akár Múzeum belépőkkel. ( nagyon jó árakon!! )

5./ A szállodáket meg egyéb partnereket meg hiába hívják, mert egy külsős
úgynevezett foglalómotoros portál és nam a TVI van kapcsolatban a szállodákkal
és a többi céggel és soha nem tartozott a szállodákban dolgozókra ,
hogy melyik közvetítő és mennyiért teszi mindezt. ( affiliate marketing ) vagyis
közvetítői jutalékért az interneten való foglalásokért és értékesítésekért.
Minden utazási iroda így dolgozik, ilyen közvetítői jutalékért csak ők
nem osztják meg velünk az ezért kapott jutalékot hiszen ők reklámoznak ők
bérelnek irodákat és nem a partnereik nővelik ajánlással a piacukat.

6./ Ha a termék az utazási klubtagságon belüli kedvezményes vásárlás és foglalás
és maga az utazás lehetősége - az mennyivel másabb vagy rosszabb
vagy illegálisabb mint sok egyéb táplálékkiegészítő vagy sok marhaság
amit rá erőltetnek kötelezően minden hónapban egy csomó emberre.

7./ Hogy itt soha senkinek nem fizettek ki jutalékot, tessék néhány embert
megkérdezni aki már látott ilyet !!!!!!

Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy itt komoly érdekek sérülnek.

Ami tény jelenleg:
2 egymástól független ügyvéd a TVI cég okmányait és
engedélyeit megkapta és megvizsgálta és elvállalta a cég jogi képviseletét
valamint megállapította , hogy az engedélyek és a ciklikus
jövedelemszerző rendszer egyébként 150 más országban 14 hónapja működhet
( amit már az FBI is megvizsgált) Kanadában , USA- ban Ausztráliában teljesen
jogszerű, és sem a magyar sem a külföldi jogszabályokkal nem ütközik.
Beadványban ezeket tényszerűen a magyar hatóságoknak eljuttatták, és
kilátásba helyezték a rágalmazásért eljárást indítanak.

Azóta pár napja érdekes módon senki nem vállalja a névtelen bejelentések további
publikásását és a cég lejáratását vagy egyáltalán bizonyítékok további feltárását arra,
hogy jogszerűtlenül csinálnak a cég munkatársai bármit.

Aki ezt a - sok hazugságot és valótlan állítást elhiszi - és nem látja a mögötte rejlő
érdekeket - és nem érti hogy valójában kik mondják mindezeket ránk -
és ezért most a munkáját felfüggeszti és vár arra, hogy majd ha lezárul mindez
akkor fog tovább bármit is tenni:
az úgy gondolom pontosan a rágalmazókat támogatja és a rágalmazók
céljainak elérését valósítja meg.
( ez a megfélemlítés és a további piacnyerésünk megállítása )

Úgy gondoljuk aki velünk együtt továbbra is szeretne a saját céljaiért jóhiszeműen
tovább dolgozni és nem beszervezni illegális dologba másokat az jöjjön
és folytassuk a munkát amit elkezdtünk és egyre nagyobb hatékonysággal csináltunk.

Aki úgy gondolja, hogy mindez számára bizonytalan és nem akarja tovább folytatni
őt sem akarjuk bántani , valósítsa meg másképpen a céljait sok sikert kívánunk hozzá.

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.03.21. 21:11:40

Hajmeresztőek ezek a pilótajátékban mélyen hívő Évák és társaik. Természetes, hogy ők előre menekülnek, igyekeznek a legalitás látszatát kelteni, hogy további balekokat toborozhassanak.

Albánia történelmébe már beépült a pirmaisjáték, a lakosság közel háromnegyede elveszítette megtakarításait, és országszerte zavargások törtek ki '96-'97-ben. Addig szépen (?) mentek a dolgok... Ahogy a TVI-nél is :-)

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.03.21. 21:34:03

1. / IGEN itt dolgozni kell !!! úgy lesz valakinek nagy jövedelme, ha a csoportja piacot növel ( duplikálódik ) és nem a tagdíjakból
hiszen abból soha nem tudna ennyit kifizetni.

Azaz... más szerencsétlen balekokat kell belépésre és ezzel együtt járó befizetésekre késztetni, hogy legyen miből fenntartani a rendszert - addig, amíg vége nem lesz, mint Albániában a zavargásokkal...

2./ Nincsenek ingyen utak meg munka nélkül luxus yachtok meg repülők. klubtagság van, ahol kedvezmények és internetes közvetítői jutalék jár
a TVI -nak és a vele piacnövelő dolgozóknak.

Azaz... itt is, mint minden más MLM és pilótajáték esetében pici kis kifizetések vannak a tömeges befizetések töredék-százalékában. Minél több szerencsétlen beszervezel, annál több töredék százalék jár a lenyúlásos beszervezésekért cserében. Pár év múlva nem lesztek erre annyira büszke, mint amennyire most igyekeztek igazolni a legalitásotokat.

3./ Van és működik az Indiai és az Angliai központ napi kapcsolatba vagyunk velük.

... működik, míg valaki be nem tiltja. Mert Angliában is bűntetendő cselekmény a Ponzi séma szerinti piramisjáték szervezése. Íme az angol történet egyik kritikája:
bizchoicereview.com/2009/10/ill-pass-on-tvi-express/

A másik kritikus angol oldal:
tviexpress-tv.info/tvi-express/tvi-express-payment-options-why-66k-first-month

A harmadik angol kritika: expertmlmreview.org/mlm-company-reviews/tvi-express

Indiai sikereiket az albániai - főleg a tudatlanságból fakadó - sikerek párhuzamával lehet indokolni.

Egy hálózati marketing szakoldal a TVI-ról azt írja, hogy a manapság legnagyobb piramisjáték, bedőlés előtt:

www.canwediscuss.com/tvi-express-scam-is-tvi-express-really-the-biggest-pyramid-scam-of-2009

Éváknak üzenet a TVI bedőlésének erős valószínűségéről:

www.canwediscuss.com/tvi-express-travel-ventures-international

Konkrétan:

"Customer support is still non existent.

In December TVI delayed commission payments by 15 days.

In January they paid bonus commissions to the online ewallets on January 10th. All members contacted have not been able to transfer those payments out of the TVI ewallet.

TVI is not supplying the products sold. They are not paying the commissions. They are currently under investigation in both the US and Australia.

Tehát beborulóban...

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.03.21. 21:44:05

Még valami: India most éli át azt, amin Albánia már egy-két évtizede átesett. MLM-szaklap ( www.canwediscuss.com/ ) első legjobb MLM-jei között indiaiakat említ.

TVI-jal kapcsolatban azonban egyre degradálóbb véleményeket formálnak...

Csibuti 2010.04.01. 10:00:12

Kedves Éva!

Ön tehát már 10.000 $ büszke tulajdonosa?
Engem nemrég keretek meg. Tanácstalan vagyok. Ezért jöttem ide. Itt az az érzésem, hogy az ellenzők jobban tudnak érvelni. És akkor hát mégis csak lehet benne valami turpisság (finoman fogalmazva) ha azok, akiknek kellene nem tudják megvédeni saját üzletüket!!! Mert hát ugye itt mindenki vezető?!

belakingg 2010.04.03. 00:38:37

Az MLM a legdinamikusabban fejlődő iparág. Szerintem ez tök jó.
Kiváncsi lennék, hogy miken kell végigmennie élete során egy embernek ahhoz, hogy ilyen fröcskölődős oldalt hozzon létre! meg kárörvendő legyen... Ez nagyon gusztustalan viselkedés!
Kik felett ítélkeztek? KIK FELETT?

Én speciel tök boldog vagyok! gondoltam meggosztom veletek, legyen valami jó is ezen az oldalon... meg virágot is szépen tudok rejzolni... finomakat eszem. örülök a napsütésnek, imádom a tengert, a könyveket! a Fagyit! a tojásos nokedlit friss zöld salival! a palacsintát! a lazacot!

ki a lótúró jogosít fel benneteket arra, hogy bárki tevékenységét minősítsétek? (TVI,CDT...idegen emberek...bármi...bárki..)

Épppen ezért nem minősítek.
Imádkozni fogok, hogy ne keseregve éljétek le életeteket!
És ez nem ilyen álszent ..... szöveg!

Esköszöm nem értem, hogy emberek hogy élhetnek így.
Mit tudok tenni? elfogadom, vagy elhúzok egy másik kontinensre, ahol kedvesebbek az emberek :-)

Hisz annak idején megmondták, "Akinek nem tetszik kérem......" :-D

belakingg 2010.04.03. 00:59:59

Ja természetesen két szörfözés között venni fogom a fáradtságot, hogy írjak nektek... :-)
Ti mit fogtok csinálni egy év múlva? mi a CÉL? Van CÉL? Nem célok, célfüzet...blabla... Mi a CÉLOD Az életben? Tedd fel magadnak a kérdést... HA VAN: Ahhoz képest hol tartasz?
Akár ez a kérdés is lehetne gusztustalan.

Mi lennél szíved szerint? Festőművész? autószerelő? aktakukac? Sportoló? nagycsaládos?
Meg bírod finnanszírozni a hobbydat? maximálisan tudod támogatni családodat? egészséges vagy? Van időd magadra? Az életedre? ÉLNI?

Én azt vallom, ne okozzon egy percnyi BOSSZÚSÁGOT se ha elakadok az autópályán menet közben... mert van család, aki aggódik értem, barátok, akik segítenek és egy mastercard, ami kihúz a szarból, ha a barátok nagyon nem érnek rá... :-) Egy nappal meg úgyis tudok tovább maradni...
érted miről beszélek? A érzés. nem a mocskolódás, a bosszúság, hanem a jó érzés számít.

Persze te köpködsz, mert erre szánod a drága időd. Ha neked ez a jó, szánd erre :-)
semmi közöm hozzá :-)

Inkább tervezzetek. gyereket. gyerekeket. házat. házfelújítást. nyaralást. ebédet... És véletlenül se fogjatok mlm munkába, nehogy megégessétek magatokat.... :-)
Ha nektek az a munka a jó, amit csináltok, csináljátok. Csak ne bántsátok a másikat..

Ugye milyen kellemes érzés, amikor visszagenyózik az ember? Egyszer szívesen megnézném a problémák valós gyökerét.
nem tudom, hogy ismeritek e a tükör storyt...
Ha nem, majd megtapasztaljátok.

Mindenki megtapasztalja. Én szerencsére már túl vagyok rajta.... :-)

belakingg 2010.04.03. 12:33:49

Kevés olyan dolog van az életben amit egyből legfelül lehet kezdeni, kivéve a gödörásást!!!
:-)

gozer 2010.04.22. 03:59:31

Don Budha, ősi tibeti tanító példabeszéde:
Egysze egy mlm-ügynök be akart szervezni egy fiatal egyetemi hallgatót egy mlm-piramisba, de a hallgatónak nem volt pénze kezdőcsomagra, így nem lépett be.
A hallgató képezte magát, majd bankár lett. 25 év múlva már ő lett bankja elnöke. Ekkor újra felkereste egy mlm-ügynök, s felajánlotta neki, hogy lépjen be egy mlm-piramisba.
- Ó, én már 25 éve beléphettem volna - mondta mosolyogva a bankár.
- Tudja maga, hogy most hol lenne, ha akkor ezt megtette volna?! - kiáltott fel az mlm-ügynök.
- Tudom, most ugyanolyan pénztelen házaló balek lennék, mint maga...

gozer 2010.04.22. 04:01:14

Don Budha, ősi tibeti tanító példabeszéde:
Egysze egy mlm-ügynök be akart szervezni egy fiatal egyetemi hallgatót egy mlm-piramisba, de a hallgatónak nem volt pénze kezdőcsomagra, így nem lépett be.
A hallgató képezte magát, majd bankár lett. 25 év múlva már ő lett bankja elnöke. Ekkor újra felkereste egy mlm-ügynök, s felajánlotta neki, hogy lépjen be egy mlm-piramisba.
- Ó, én már 25 éve beléphettem volna - mondta mosolyogva a bankár.
- Tudja maga, hogy most hol lenne, ha akkor ezt megtette volna?! - kiáltott fel az mlm-ügynök.
- Tudom, most ugyanolyan pénztelen házaló balek lennék, mint maga...

milox 2010.05.07. 10:49:10

Pont ma kapott a vezérigazgatónk a Budapest Rendőr-Főkapitányság Gazdasávédelmi Főosztályától egy levelet, miszerint nyomozást folytatnak a isemeretlen tettesek ellen a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 299/C § szakaszába ütköző és aszerint minősülő piramisjáték szervezése bűntettének gyanúja miatt. Kérdezik, hogy milyen kapcsolatban állunk a TVI Expressel, elfogadjuk-e voucherüket, stb. Természetesen válaszunk továbbra is negatív. Biztos alaptalan:) Sok sikert Éva:) És remélem ezután több embert nem húznak be a csőbe.

kapa2000 2010.05.29. 13:52:59

Tényeket kell megnézni és nem magyarázkodni:
Nagy József és Kállai Éva úgy ajánlotta a TVI utazásszervezőnek mondott cég nem létező szolgáltatásaira a ez embereket, hogy maguk is tudták, hogy Magyarországon sehol nem fogadják el a vouchert!!! Egyértelmű, hogy ezt haszonszerzés céljából tették. Tehát csalást követtek el!!! Ha én valamit ajánlok, elötte meggyőződök róla, hogy amit eladok azt megkapja-e a vevő! Nincs felhasználható szolgáltatás, csak sok ezer károsult általuk!

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.06.05. 17:04:25

Az expertmlmreview.com multi level marketing lehetőségeket értékelő internetes oldal is megvizsgálta a TVI Express modelljét, s egyenesen a csalás kategóriájába sorolta azt, hiszen nincs tisztán kivehető termék a rendszer mögött.

Tehát piramisjáték. Kár szépíteni...

birozsolt 2010.08.07. 12:21:00

@Kállai Eva: Aranyos olvasni az ilyen naív embereket, ahogy szívüket beleadva anyatigrisként védik a céget. Hasonlít arra a szituációra, amikor a ScienNet-et védték az emberek teljes mellszélességgel. Annak a filmnek meg ugyebár köztudott a vége...

zorro413 2010.08.30. 23:54:58

Nekem is úgy tűnik igaza van azoknak akik ezt nem hiszik el, hogy működhet.Igez, mi szkeptikusok sem tudhatjuk, hogy ez egy piramis, de akik benne vannak azok sem tudhatják, hogy nem az. Ha jön vissza pénz nem tudják, hogy miből, és ha a később belépők tagdíjából akkor ez piramis.
Pár gondolatébresztő:
Olvastam olyan honlapot, hogy angliai bejegyzésű a cég, majd olyat is hogy indiai, ( de sok nagyon hasonló honlap van ami egy belépő tag által készített honlap lehet, hogy ez az indiai nem tudom, de a domaintools.com szerint USA ip. címről működtetik. Mondhatják akik benne vannak kozmopoliták a cég vezetői.
Gyenge angol tudásommal kivettem, hogy az ip. cím 15 alkalommal változott.Miért is?
Akkor most hol is működik a cég? Ki működteti? Ki ellenőrizte és mikor és hol?

Ja még annyi Csiganyúl 2010.03.07.-i egy mondatához: Szerintem ott a különbség hogy piramis vagy sem, hogy a kóla díler kólát ad el vagy kólát szerető emberek klubjába egy tagságot, mert akkor nem kapsz semmit csak ha többen belépnek és a rendszer visszaoszt valamennyi pénzt mint ebben az esetben.

Mielőtt belépnétek keresettek rá a neten jó sok az anyag, de megéri előtte olvasgatni.
ezt beollóztam:
Whois Record
Reverse Whois:
"Express Limited, TVI"
Registrar History:
1 registrar
NS History:
5 changes on 6 unique name servers over 2 years.
IP History:
15 changes on 11 unique name servers over 2 years.
Whois History:
539 records have been archived since 2008-05-01 .
Dedicated Hosting:
tviexpress.com is hosted on a dedicated server.
Log In or Create a FREE account to start monitoring this domain name

DomainTools for Windows®

Now you can access domain ownership records anytime, anywhere... right from your own desktop! Download Now>
Registrant:
Express Limited, TVI
ATTN TVIEXPRESS.COM
care of Network Solutions
PO Box 459
Drums, PA. US 18222

Domain Name: TVIEXPRESS.COM

Administrative Contact, Technical Contact:
Express Limited, TVI
ATTN TVIEXPRESS.COM
care of Network Solutions
PO Box 459
Drums, PA 18222
US
570-708-8780

Record expires on 29-Apr-2016.
Record created on 29-Apr-2008.

Domain servers in listed order:

NS2.BLOCKDOS.NET 69.39.225.100
NS3.BLOCKDOS.NET 72.20.40.97
NS5.BLOCKDOS.NET

zorro413 2010.08.31. 18:19:46

Ja még annyi: a cégbejegyzés panamai.Már a TVI Express Limited.
Az ip. cím ahonnan a tviexpress.com-ot üzemeltetik van az USA-ban,és a helyét folymatosan válzoztatja korábban Kalifornia államból üzemeltették, most Texsas államból Dallas városból. Aki nem hiszi nézzen utána.
www.centalops.net ide kell a domain név, és az ip cím alapján a www.whatismyipaddress.com még térképen is megmutatja.
És még annyi morális oldalához a dolognak. A beszervezőknek fel kellene tárni a játék kockázati elemeit is, hogy csak azok játszanak és kockáztassanak akik ezt anyagilag megtehetik, ha bejön bejön, ha nem akkor sincs nayg gond, és ne azokra utazzanak akik végső elkeseredésükben összeszedik ezt a pénzt ami nekik nem kevés majd elbukják. Azt később senki nem veri nagy dobra inkább hallgat, mert ez a világ nem a lúzereknek áll.Én is inkább hallgatok arról, hogy valamikor egyszer régen vettem egy csomagot benne szarabbnál szarabb amway-es termékkel.Nekem az egy életre szóló lecke volt. De nem mindenki tanul egy hibából.

zeee 2010.12.15. 13:22:53

@Kállai Eva:

Kedves (okos) Éva!

Az általad hivatkozott linken a következő szöveg jelenik meg:
ERROR 404 - PAGE NOT FOUND

Oops! Looks like the page you're looking for was moved or never existed.
Make sure you typed the correct URL or followed a valid link.

Ez az egész egy q.va nagy csalás, - az un. fogyasztói klubok rendszere ehhez képest a karitatív szolgáltatások csúcsa.

Bízom benne azért, hogy már tiéd a sportkocsi, v. a repülő és valamelyik karibi szigeten írod most könnyfakasztó szerelmi sztoridat, amit nemsokára a Zone Romantic műsorán is fognak adni éjjel-nappal...

zeee 2010.12.15. 13:25:25

@belakingg:

Akinek nem tetszik, az regisztáljon a honlapon és utazzon utánad, majd meghívod tojásos nokedlire zöldsalival... LOL.

Remélem az utazáshoz már a saját repcsit használod. Kellemes repkedést!

zeee 2010.12.15. 13:40:57

@lina222:

Figyelj Lina,

a bűnsegédi pozíció sem olyan "rossz" egy elkövetkező büntetőperben. Utazni legfeljebb a Markó utca és Pálhalma között fogsz, de majd minden nap sétálhatsz. Kaja, szállás igyen és még csak beszervezni sem kell senkit.

Akinek van elcseszni való pénze, az már inkább az RCI rendszerét használja, - ha lehet az sem noname magyar timeshare közvetítőkön keresztül. Viszont 90-300 Euro közötti áron gyakorlatilag bárhol a világon lehet min. 4 fős appartmant foglalni. Sajnos laptopot, luxusautót és repülőt sem ajánlanak, sőt a repülőjegyet is meg kell venni, de azért valamivel jobban lehet kijönni az utazási irodák által kínált lehetőségeknél. A TVI támogatóinak üzenem egykori magyar tanárom kedvenc mondását: amikor belépek ide, baltával kell vágni a sötétséget! :(

zeee 2010.12.15. 13:45:00

@kapa2000:

Ha így történt, akkor ennek felderítéséhez létezik egy intézmény, amelyet úgy hívnak hogy rendőrség. Tehetsz feljelentést, - ha bűncselekmény gyanúja jutott tudomásodra ez elvileg kötelességed is -, és tanúként elmondod, amit tudsz. Legfeljebb a nevezett úr és hölgy majd elgondolkozik. Elképzelhető, hogy erre hosszabb idő is a rendelkezésükre fog állni.

zeee 2010.12.15. 13:58:06

@Kállai Eva:

Működött LOL :)

Éva, ha még szabadlábon van, vagy nem verték meg nagyon, akkor írjon. A végére a legnagyobb gyöngyszemet idézem Öntől:
"Konkrétan senki nem tudja, meg mondani hol lehet felhasználni a 6 éjszakás szállás utalványt, viszont Márciustól várható hogy feltöltésre kerül a tagok belső webirodájában.
Ezt a tagok elfogadták és mindenki, aki klub tag lesz legalábbis a mi csoportunkban tisztában van ezekkel az információkkal.
A Nagy József a saját nevén fog hozzászólni, ismerem tehát ezt is biztosan mondhatom önnek.
Az elérhetősége is nyilvános tehát nyugodtan felhívhatja.
www.tviexpress-tvi.com/hiltonfoglalas.php ez link biztosan működött az előző hozzászólásomban is , itt megtalálja az elérhetőségét a Nagy Józsefnek."
------------------
Nekem az tetszik a legjobban, hogy: konkrétan senki sem tudja...

mohal 2011.01.31. 09:49:02

Tisztelt hozzászólók! Aki esetleg tud megoldást arra, hogy hogyan lehet visszakapni a befizetett pénzt, vagy mégis valahogyan ki lehet kényszeríteni a beígért utazást, vagy a magyar beszervezőket és itt a legfelső vezetésre gondolok, hogyan lehet felelősségre vonni, kihez lehet fordulni, kérem, segítsen. Köszönöm

B.girl 2011.02.10. 21:59:44

Én is TVI tag vagyok.
Félig önszántamból, félig a "szponzorom" meggyőző érvei miatt léptem be... Engem érdekelt a dolog üzleti része is, de elsősorban az utazás.
Már csak az utazás.
Most aktuális lenne, és tanácstalan vagyok. A segítségetekre lenne szükségem. Először is elmondanám, hogy is néz ki a rendszer, mert gondolom sokan nem tudják, főleg azok, akik nem tagok. Felmegyek a TVI honlapjára, bejelentkezek a regisztrációs jelszavammal.
Megjelenik a webirodám, ahol mindent látni lehet, az úticélokat, a csoportot, amiben én is ott vagyok valahol...Kiválasztom a Kontinenst, Az országot,majd a nekem tetsző helyet(valahova akár 6-an is mehetnénk). Már lassan ott tartok, hogy foglalás, és igazából lehetséges is lenne, csak rá kell nyomnom a "book" gombra, de valamiért mégis félek megnyomni. Négyen utaznánk. Nem volna túl jó, ha elrepülnénk valahova és ott állnánk a szállodában a kinyomtatott "Certificate"-tel (az egy bizonylat, hogy tag vagyok), és azt kérdeznék, mi ez a papír? Mit csinálnánk külföldön egy hétig szállás nélkül? Ráadásul jól leégnék a családom előtt a tök jó bizniszemmel, örökké hallgathatnám, hogy mekkora hülye voltam amikor beléptem ebbe...hogy hiszékeny vagyok (pedig nem is vagyok az, csak optimista:)), jönnének azzal, hogy ugye én megmondtam. Úgy érezhetném magam, mint egy ötéves, pedig többször annyi vagyok.
De akár az is lehet, hogy csodálatos hetet töltenénk el, mondjuk Cipruson:)
Eddig egyik verziót sem hallottam senkitől, ezért én 50-50%-on vagyok. Az olvasottak alapján azt kéne mondanom, hogy a TVI-t fel kéne számolni végre, de vannak emberek, akik olyan gőzerővel dolgoznak ebben, hogy hitet adnak, és bármiben segítenek, akár a foglalásban , vagy az üzletben.
Vajon ők át akarnak verni engem? Tudják az igazat, és mégis kiszedik az emberekből a pénzt?
Elég nehéz elhinni, persze az ellenkezőjét is.
Utálom ezt a bizonytalanságot. Ha bárki valós érvekkel alá tudja támasztani bármelyik verziót,
kérném, hogy írja le ide!!!
Egy jó tanács, azért mindenkinek:
Ne legyetek ennyire pesszimisták!
Minden pilóta játék MLM rendszer, de nem minden MLM rendszer pilóta játék.
Nem egy rossz dolog. Ha hiszitek, ha nem, az MLM rendszer nem a lusta embereknek való. Sok idő és energia szükséges ahhoz, hogy egy rendszerből majd jó pénzt tudj kivenni, és később ne te dolgozz a pénzért, hanem a pénz dolgozzon érted.
Én ismerek olyat, és működik is, csak ahhoz lusta vagyok.
De a lényeg az, ha valaki tud ténylegesen valós adatokat közölni, az kérem tegye meg.
Köszönöm szépen.

mohal 2011.02.14. 13:14:30

@B.girl: Kedves B girl! Én is csak utazni szeretnék, hasonlóan mint te, én már a foglalásra is rákattintottam, de ekkor kiírja, hogy "A felhasználóneved nem ellenőrzött e pillanatban, és így ez a foglalás nem kell kitölteni." Azaz, nem enged semmit foglalni, én ezt több helyen kipróbáltam, pedig állítólag regisztrált tag vagyok, befizettem a pénzt, már akkor is az utazás érdekelt volna elsősorban. Nehéz így pozitívan gondolgodni.

magyar mentalitás 2011.03.02. 22:47:35

@mohal:
Szia Én jelenleg is aktív tagja, szponzora vagyok a rendszernek és szívesen segítek bárkinek, akinek komoly és nem másokat csak lejáratni kívánó, kérdése van!
email: gonczirobert@citromail.hu
Építsetek és ne romboljatok!

mohal 2011.03.04. 16:42:26

Tisztelt Gonczirobert@citromail.hu!Szia, köszönöm szépen, hogy válaszoltál. Én előző év február körűl lettem tag, egy barátnőm kérésére. Az utazás miatt léptem be, de mivel akkor sokáig nem volt pénzügyileg legetőség, ezért csak előző év szeptember körűl próbálkoztam a befizetett 250 dollár ellenében beígért utazás lehetőségének utána nézni. Sajnos a barátnőm sem eléggé tájékozott ez ügyben, nem beszélünk angolul, -szóval minden tekintetben eléggé tehetetlenek vagyunk -, és a felette lévő szponzorokat sem lehetett sokáig elérni. Miután végre találtunk valakit, aki megmondta, hogy be kell szkennelni a megfelelő helyre az adatainkat ahhoz, hogy a rendelkezésre álló utazási lehetőségekből foglalni tudjunk, akkor ezt megtettük. Ez kb. másfél hete történt, de semmi nem változott, továbbra sem tudok semmit lefoglalni, mert azt írják, hogy a számla nem ellenőrzött, a foglalás érvénytelen. Még soha nem szkenneltem adatokat, ezért felmerűlt, hogy esetleg nem sikerült. Ezen a helyen pirossal van kiírva, érdekes magyar fordítással, miszerint "Az Jóváhagyása." Március 31.-én lejár az utazási jogosúltságom, azaz a voucherem, ha jól mondom és írom, és én egy lépést sem tettem előre. Ez nem a magyar mentalitás részemről, hanem a tehetetlenség, és senkit nem találok a rendszerben aki segíteni tudna. Megjegyzem, naív módon - hiszen Magyarországon is működik ez a rendszer - többször magyarúl írtam a tvi levelezési címére, -- amint már írtam sajnos nem beszélek angolúl, de akkor el is felejthetem az egészet? Persze ha ez így van, és ezt tudom, természetesen nem társulok oda ahol nem tudom kezelni a rendszert, de erről szó nem volt a beavató előadásokon - mivel azt írták, csak fordúljak bátran bármilyen kérdéssel hozzájuk /tvi/ és ők segítenek Ez a mai napig nem történt meg, azt hiszem nem is fog. Mégegyszer köszönöm, hogy írtál, ha tudsz segíteni szívesen veszem. Ja, és egyáltalán nem akarok én rombolni, csak a beígért lehetőséget szeretném kihasználni.

mohal 2011.03.04. 16:46:34

@magyar mentalitás: mohal 2011.03.04. 16:42:26
Tisztelt Gonczirobert@citromail.hu!Szia, köszönöm szépen, hogy válaszoltál. Én előző év február körűl lettem tag, egy barátnőm kérésére. Az utazás miatt léptem be, de mivel akkor sokáig nem volt pénzügyileg legetőség, ezért csak előző év szeptember körűl próbálkoztam a befizetett 250 dollár ellenében beígért utazás lehetőségének utána nézni. Sajnos a barátnőm sem eléggé tájékozott ez ügyben, nem beszélünk angolul, -szóval minden tekintetben eléggé tehetetlenek vagyunk -, és a felette lévő szponzorokat sem lehetett sokáig elérni. Miután végre találtunk valakit, aki megmondta, hogy be kell szkennelni a megfelelő helyre az adatainkat ahhoz, hogy a rendelkezésre álló utazási lehetőségekből foglalni tudjunk, akkor ezt megtettük. Ez kb. másfél hete történt, de semmi nem változott, továbbra sem tudok semmit lefoglalni, mert azt írják, hogy a számla nem ellenőrzött, a foglalás érvénytelen. Még soha nem szkenneltem adatokat, ezért felmerűlt, hogy esetleg nem sikerült. Ezen a helyen pirossal van kiírva, érdekes magyar fordítással, miszerint "Az Jóváhagyása." Március 31.-én lejár az utazási jogosúltságom, azaz a voucherem, ha jól mondom és írom, és én egy lépést sem tettem előre. Ez nem a magyar mentalitás részemről, hanem a tehetetlenség, és senkit nem találok a rendszerben aki segíteni tudna. Megjegyzem, naív módon - hiszen Magyarországon is működik ez a rendszer - többször magyarúl írtam a tvi levelezési címére, -- amint már írtam sajnos nem beszélek angolúl, de akkor el is felejthetem az egészet? Persze ha ez így van, és ezt tudom, természetesen nem társulok oda ahol nem tudom kezelni a rendszert, de erről szó nem volt a beavató előadásokon - mivel azt írták, csak fordúljak bátran bármilyen kérdéssel hozzájuk /tvi/ és ők segítenek Ez a mai napig nem történt meg, azt hiszem nem is fog. Mégegyszer köszönöm, hogy írtál, ha tudsz segíteni szívesen veszem. Ja, és egyáltalán nem akarok én rombolni, csak a beígért lehetőséget szeretném kihasználni.

magyar mentalitás 2011.03.04. 17:23:14

@mohal:Szia a megadott email címemre írj egy elérhetőséget megbeszéljük, hogy mit és mikorra szeretnél foglalani és már mehettek is!
Jelenleg is vagyunk Pestiekkel kapcsoatban akik hasonló gonddal küszködnek, mert a szponzorvonal megszünt.
Várom leveled!!!

magyar mentalitás 2011.03.04. 17:26:54

@magyar mentalitás: És még annyi, hogy a levelet valóban neked címeztem viszont a segítségen túli tartalma nem neked szólt.

mohal 2011.03.06. 15:30:10

@magyar mentalitás: Szia, mepróbáltam az email címedre írni, de a gmail levelezési program azt írja, hogy nem ismeri fel az email címedet. Ezért, megkérlek, jelezz vissza, a dinadominika@gmail.com címre, hátha megoldódik ez a probléma és így, újra elküldhetem a levelet. Köszönöm.

mohal 2011.03.10. 14:22:59

Tisztelt jelenlévők, akiket esetleg még érdekel ez a téma. A tvi express honlapján meglévő azaz foglalható budapesti hotelek közül felhívtam néhányat, hogy tájékozódjak a lehetséges foglalás, árak, tvi kapcsolatosan, és egybehangzóan tájékoztattak, hogy nem ismerik a tvi.-t nincs kapcsolat közöttük. Továbbá az egyik, nagy nevű szálloda értékesítő, marketinges dolgozója elmondta, hogy jogtalanúl használja a tvi a logojukat, és minden egyéb, velük kapcsolatos információt. Szerinte perelni sem lehet, mert megfoghatatlan az egész. Elismerem, butaság volt velük kapcsolatba kerűlni, és pénzt fordítani erre. Akik ebből nyerészkedtek, és becsaptak másokat, ennyivel legyenek boldogak a továbbiakban.

kadaranti 2011.03.11. 10:29:29

@mohal: Tisztelt mohal!
Én is felhívtam az abbaziagroup csoportjából 3 apartman hotelt(ebből van a világon 6000, ebben a rendszerben), viszont akkor még nem érted, hogy nem a TVI kereste meg közvetlenül ezeket a hoteleket, hanem a nagyker (RCI), és velük áll szerződésben a TVI. Én azt kérdeztem, hogy Ő és az RCI között van-e érvényes szerződés? A válaszuk igen volt. Utána az RCI magyarországi, budapesti céget hívtam fel, és tőlük kérdeztem, hogy a TVI céggel van-e érvényes szerződésük? Itt szintén igen választ kaptam. A hagyományos hotelek nagykere a HOTELSPRO. Remélem tudtam segíteni.

kadaranti 2011.03.11. 10:43:01

@mohal: Ha valóban Te is utánajártál, és van még kérdésed amelyben segíteni tudok, privátban megbeszélhetjük.

magyar mentalitás 2011.03.11. 14:42:48

Úgy látom, hogy csak egy pár ember van ezen az oldalon aki próbálja rombolni a morált valamilyen oknál fogva. pl ha nekem utazási irodám lenne én is itt ülnék és gépelnék egész nap, hogy eltántorítsam az embereket.
mohal küldöm az anyagot csak össze kell állítanom mert nem lesz egyszerű így sem, az időm pedig kevés, de egy-két napon belül küldöm és akkor még tudsz majd foglalni.
Egyébként ha kifutsz a határidőből az sem lesz túl nagy gond, mert volt már példa hosszabbításra.

Crow85 2011.03.14. 10:42:18

Sziasztok!

Én már több alkalommal is írtam az ügyfélszolgálatnak, hogy sajnos nem tudunk foglalni.(a voucher szerint márc.31.-én lejár a foglalási lehetőség)Erre az a válasz érkezett:-valószínűleg átmeneti probléma lehet a honlapon.Ha esetleg nekem is tudnátok segíteni a foglalással kapcsolatba azt megköszönném.Magát a foglalási folyamatot tudom, csak sajnos a szállást nem engedi foglalni!

magyar mentalitás 2011.03.16. 04:54:15

@Crow85: az e-mail címemre írj ami fentebb van és küldöm a segítséget!

mohal 2011.03.16. 17:55:55

@kadaranti: Köszönöm a kommentet, valószínűleg nem jól informálódtam az ügyben, amennyiben a TVI és a szállodák közötti kapcsolatot kerestem. Lehet, hogy megpróbálom majd az általad ajánlottak szerint is, bár elhiszem amit írtál.

mohal 2011.03.16. 18:01:52

@magyar mentalitás: Szia! Köszönöm, megkaptam a leveled, ezzel kapcsolatban még írnék az email-edre, ha nem gond. Meg tudod írni, hogy hogyan lehet hosszabbítást kérni a voucher-re?

kovacs.geza 2012.03.09. 13:03:56

Ilyenkor röhögök egy jót azokon akik foggal körömmel védték ezt a nyilvánvaló átverést. És még ők tituláltak másokat hülyének.
No comment.

Azóta hol van az a hőn szeretett istenített cégetek?

És még ilyenek az
- Emgoldex
- Talk Fusion
- Botanoo
- Unaico
- WLS

Csak idők kérdése, hogy ezek a piramisjátékok is megbukjanak. Most ezeket is ugyanígy védik a "hozzáértők".
Az Emgoldexnek már károsultja is van.

2012.06.15. 16:36:54

MLM= Magyar Lúzerek Megvezethetőek

Hunt 2012.08.13. 13:56:43

Nem tudom ma hogyan áll hivatalosan ez az egész dolog a tvi-al kapcsolatban a rendőrség részéről.
Mert az napnál is fényesebben világos hogy nagy átverés volt már kezdettől fogva. Kállai Éva ha még nem vertek agyba-főbe téged és társaidat félholtra, had világosítsalak fel mert látom annyira buta vagy mint a tök annak ellenére hogy másokat magadnál is hülyébbnek nézted: Hogy a pilóta játék és a piramis játék fogalma ugyan azt jelenti. Ponzi sémára épülő csalást. Amiért kemény börtönévek járnak.
És nincs olyan hogy te ezt vagy azt nem tudtad, mert akkor miért kezdted el egyáltalán. De ha nem is tudtad ami elképzelhető (mert olyan sötét vagy mint a világűr csillagok nélkül), akkor hogy volt merszed ahhoz hogy emberek százait becsapjad valótlanságokat állítva. Legyen bátorságod a börtönévekhez is a jövőben, bár én még a börtönt is keveslem bármennyit adjanak is neked.